|
Dióhéjban
Archívum Kredit Kód innen, de az átformázása teljes mértékben saját munka.
| 2. évad 1. rész - "Őrült reggel" 
Dean
"Rule number one, is that you gotta have fun
But baby when you're done, you gotta be the first to run"
Kótyagosan ébredtem, kába tekintetem pedig azonnal a mellettem szuszogó alakra terelődött. Szőke göndör fürtjei zuhatagként terültek el a párnán, szemei körül pedig apró ráncok díszelegtek. Úgy tűnik ezúttal idősebb halat fogtam ki, sebaj.
Az emlékek szépen lassan kúsztak vissza a tegnap estéről. A vörös tangája (személyes kedvenc) az összes próbát kiállta, de egyszer a földre huppanva, az alatta rejlő gyönyörök sem végeztek éppenséggel pocsék munkát.
Pillantásom bőszen körbejárta a szobát nadrágom és pólóm megkeresésére, mikor végre megleltem, sőt a feltápászkodás fáradalmait is legyürkőztem hátulról ébredező hangok csapták meg éles hallásom. Ezúttal viszont semmiféle démoni eszköz előnyömre nem vált, egy elegáns fordulat után két pislákoló kék szem szúrós stírölésével találtam magam szemben. Anne... Akarom mondani Jane, azaz... Rebecca csaknem tetten ért. Valahogy egy eseménydús éjszaka után sosem volt ínyemre a reggeli turbékolásos enyelgés. Főleg, hogy a legtöbb esetben drága partnerem nevére is alig-alig emlékszem. Így a korai lelépés mindig a legjobb megoldásnak bizonyult ...eddig.
- Szóval lelépsz? - Nem, bazdmeg, galambot kergetek.
- Ahogy látod... - A korommal van baj? - kelt fel szomorkás arccal, és merev léptekkel indult meg felém. - Nem. - Most akkor hogy lehetne diplomatikusan beadni, hogy valahogy kicsit sem akarok perpillanat vele bármilyen bővebb kapcsolatot? - 17 éves vagy, én pedig 29. Ketten sikeresen felülmúljuk ezeket a nehézségeket, ígérem - közeledett felém szívélyesen naiv mosollyal, vélhetően azzal a szándékkal, hogy a romantikusság összes árnyalatát magamra húzva boruljak a karjába, majd érzéki csókokkal toloncoljam az ágyba és szerelmünk tökéletes háremére díszként egy mennye baszást helyezzek. Álmodozzon csak a kicsike! - Azt hiszem félreérted - röhögtem fel, arcára leülepedett döbbenetére válaszul pedig csak felöltöttem magamra ruhadarabjaimat és egy ügyes fordulat után kellő arroganciával távoztam. A belépő a fontos, de mindig a távozáson a hangsúly. Az utcára érve lomha tekintetemmel pasztáztam körbe a környezetet, kocsim után kutakodva. Kis idő után a kicsike is előkerült, pár másodperc elteltével pedig a gyönyörűen kivixolt Lamborghinim műszerfalát csodálhattam, mely valahogy most sem okozott különösebb csalódást. Kétség nem fér hozzá, imádom egyetlenemet. A kisváros főterén terpeszkedő szökőkútnál, avagy a tegnapi buli színhelyén erősen meglátszottak az előző este nyomai. A vizet konfettiktől elkezdve alkoholos üvegeken át madártollakig minden tarkította, de a szemét a körülötte lévő macskaköveken sem vonult vissza. Események sorozata kóválygott a fejemben, köztük egy részegen táncoló Lucievel is, kinek sokat mutató ruhája olykor fel-fellibbent, ezzel közelibb és kellemes látványoknak utat engedve. Elhagyva a viszonylag forgalmas számító "főrészt", Reycall sikeresen tett mutatós példát elhagyatott, kopár kisváros mivoltáról. Unalmasan egyhangú, hosszúkás utcák szériáját lehetett éppenséggel észrevenni, néhány csalinkázó lélekkel megspékelve. Diszkrét sóhaj kíséretében gördültem be végre a mi térfelünkre, pillantásom pedig akaratlanul is lesiklott műszerfalon kijelzett időre. Remek kilátások végett valahogy délcegen jelenthettem ki: az első sulis napomat sikeresen elkéstem. Sietős léptekkel vettem meg az irányt házunk felé, egyszer kiszállva a Lamborghiniből. Sebes iramomat a bejáratnak szegeztem, érkezésemet egy nemes benyitással tetőztem meg. A konyhapult előtt Lenah fogadott, elegánsan leülve lapozgatott egy magazint, jegeskávéját szürcsölve. - Nem suliban kéne lenned? - kérdeztem nevetve. - Na és neked? - emelte rám zöld szemeit gunyoros ábrázattal. - Egy pont oda, csakhogy én mindjárt indulok. Apádként viszont köteles lennék addig rángatni, míg elindulsz suliba. - De mégsem teszed - nevetett fel ironikusan -, a művészi rángatásaidból bőven osztoztál a tegnap esti partnereddel. - Nem rejtem véka alá, ez itt bizony az én lányom. Csak egy rosszalló fejcsóválással vetettem véget a beszélgetésünknek és indultam meg felfelé. A szobámba érve benyomtam egy Clash albumot és találomra kaptam le pár ruhadarabot. Lépteim a fürdő felé sietősre sikeredtek, ám a fürdőben már úgyis mindegy alapon ráérősen húztam az időt. A tükörbe pillantva saját magam pimasz tekintetével találtam szembe magam, tekintetem pedig szépen lassan siklott le a mosdó szegletén elhelyezett kellékekre. Akármennyire is tettem ellene, Lucie dolgai csaknem akartak itt is békén hagyni. Halálfejes nyakláncok sorakoztak fel előttem, bárgyúságot elkerülve, korlátok nélkül ostromoltak rosszalló pillantásaikkal, felidézve bennem tegnapi beszélgetésemet Jonathannel.
***
- Na és meddig tervezed ezt még csinálni? - szólt bele haverom következetes hangon a telefonba.
- Mit? - kérdeztem nem nagy odafigyelést szentelve mondandójának, a volán előtt ülve azért a teljes koncentráció mégiscsak nagy ajándék.
- A megfutamodást - közölte drámai szárazságot kerítve szavainak.
- He?
- Tudod te azt nagyon jól.
- Ötletem sincs, világosíts fel, kérlek - kértem egy délceg fordulat lebonyolítása közben.
- Lucie - morogta keletlenül.
- Mi van vele? - váltottam át én is ingerültebb hangnembe. Jól tudja a drága, hogy ki nem állhatom ha az ügyeimbe avatkoznak.
- Kikosaraztad, de rendesen.
- A-a - ellenkeztem játékosan -, ez egyáltalán nem számított teljes értékű randinak. Csupán felajánlottam neki egy nemes fuvart Lamborghini módra.
- Persze, persze. De a saját bűntudatod úgyis egy szép nap utol fog érni - közölte felettébb rosszat sejtető jövőképpel, némi okvetlen tudálékossággal megvetve.
- Hát úgy ismersz engem, Nate? - reagáltam le disztópikus kijelentését egy egyszerű kacajjal. - Luciet meg aztán pláne nem viselné meg, ne aggódj érte, drága hős szerelmes.
- Igaz, de attól még mindig kedveled - emelte fel hangsúlyát mintha az évszázad titkát közölte volna épp.
- Csakis.
- De és azért nem döntötted meg, mert félsz, hogy komolyabb szálak fűzzenek hozzá - folytatta "mindent tudok mindenkiről" kiselőadását.
- Figyelj én nem tudom te hogy vagy vele, de a magam részéről igyekszem mellőzni a túlzott netes "hogyan kaparinthatom meg életem szerelmét?" 13 éves tinilányoknak szentelt oldalak nézegetését. Neked ez minden bizonnyal eléggé megártott.
- Haha, vicces - tetetett nevetést és egy "Majd még beszélünk" motyogással le is rakta.
***
Reggeli tisztálkodásom kivégzése és Lenah sikertelen felkutatása után egyedül battyogtam kocsimig, célként kitűzve magam elé legalább a 2. órámig a beérést. Sietősségemet megkoronáztam egy max sebességgel drágalátos kocsimmal, mely immáron közel 100-al robogott Reycall cseppet sem népes utcáin, egyenesen a híres nevezetes iskola felé. Az ócska téglaépület szinte perzselő szemekkel bámulta a szempillantás alatt leparkoló Lamborghinimat, majd iparkodó, kipattanó alakom. Szabályos, merev és termetes komorsága mellé kelletlenül társult a sírfakasztó csend, ami kicsit fura volt, tekintettel a szünetekben elhangzó eget rengető ricsajra.
Sebes léptekkel viharoztam be az épületbe, a hosszúkás lépcsők tetején a portás kellemetlen pillantgatásira fittyet se hányva. A megszokott folyosók nem akarództak a nyári szünet alatt változni, ahogy a rozoga szekrénysor sem, minden a régi, poros helyén díszelgett, ahogy azt meg lehetett szokni. Előzőleg megkaparintott órarendem szerint második óránk irodalomnak készült, egy bizonyos új tanár, Miss Fish vezetésével. A 12-es terem felé tartó utam alatt ironikus gondolatmenetem mégsem akarta becses nevét figyelem nélkül hagyni, nem egy szóvicc öltődött fel bennem, de rátértem férj nélküliségére is, mely a fiatalság legelső árulkodó jele, de lehetne az idős, szigorú, ronda és vénlányiságra utaló elriasztó nyomnak is betudni. Nagy dilemmák Dean, nagy dilemmák, bizony.
A helyiség ajtaján kiszűrődő zajok közül egy igen ismerős hang is megcsapta a fülem, melytől felhúzott szemöldökökkel léptem be a terembe és azonnal az ott lévők kilétét kezdtem vizsgálni. Az első sorba pár számomra ismeretlen, de nem egyszer látott pofa ücsörgött, szigorúan a tábla felé vetve tekintetüket, a másodikban bizonyára pár új és egy formás fel táji adottságokkal ellátott vöröske foglalta a helyet, a harmadikban a kosarasok klubja és néhány kirekesztett nyomi, a negyedikben pedig örömmel pillantottam meg a Jonathan melletti üres helyet, bal oldalán pedig a nem visszafogottan unatkozó és rágóját csattogtató Luciet, ki egyszer meglátva engem csak egy diszkrét fejrázást intézett felém. Lassan megindultam haverom melletti helyre, ám cselekedetemet az előbbi ismerős hang szakította félbe, egyenesen a hátam mögül előbújva. Unottan fordultam hátra és az elém táruló látványra a "Mi van már megint?" ábrázatom is lefagyott arckifejezésemről. - Oh, a picsába! - szaladt ki számon, az osztály fele pedig felröhögött, míg a másik csak sunyiban várta a tanár reakcióját. - Esetleg valami problémája akadt, Mr Dark? - tette csípőre kezeit már-már a szatír fogalmát megszégyenyítően drágalátos, előző esti "társam", ki valami csoda folytán zavartalanul pofátlankodott bele tanárom szerepébe. - Semmi bajon nincs, Miss Fish, egyszerűen csak annyira jól áll magának ez a szoknya, hogy muszájnak éreztem hallatni frappáns véleményem a mai összeállításáról - villantottam neki legszebb mosolyom. - Ezzel ugye nem azt szándékozta elérni, hogy ne írjam be részletesen mai késését? Ugyebár egy ártatlan bók még nem fogja a látványát visszahozni az óra elejére is - közölte kellő arroganciával, de dühét valahogy mégsem tudtam teljesen késésemre fogni. - Miss Fish, a látványom szerintem hagyjuk, kiélvezhette azt kellően már, saját véleményem szerint, de világosítson fel ha tévedek - vágtam vissza és mondandómat egy gáláns kacsintással tetőztem meg. - Kedves magától, hogy egy boltban lévő összefutásunk hozza fel késése elsimítására, de valahogy engem nem teljesen tud átverni hízelgően pimasz szavaival, ha pedig most megkérhetem, szíveskedjen leülni. - Igyekezte megőrizni hidegvérét, de dühét szinte tapintani lehetett a levegőben és a negatív érzések fekete köde sem röstellt nem átszaladni kék íriszén. Csak egy szemtelen vállvonással nyomatékosítottam vélhető győzelmemet és végre valahára a helyem is elfoglalhattam. Az óra további része merő unalomban telt, a stréberek minden figyelmüket a tananyagra szentelték, a többiek pedig kellő diszkrécióval dőltek ki. Jonathan úgy pár perccel az affér lecsendesedése után ejtette meg suttogással fűszerezett kérdését. - Ez meg mi a fene volt? - Azt hiszem - válaszoltam önelégült mosolyra váltva -, keféltem a tanárommal. - Ilyenre is csak te vagy képes - nevetett fel halkan. - Mentségemre legyen mondva fogalmam sem volt ki ő - vontam meg a vállam afféle "tényleg ártatlan vagyok" stílusban. - Aha, persze - hitetlenkedett. - Egy éjszakás menet során valahogy nem szoktam életrajzot kérni, de köszönöm, tanultam a hibámból, mostantól fogok. - Reménytelen vagy... - folytatta is volna, ha drágalátos tanárunk nem vágott volna közbe nyivákoló hangjával. - Mr. Smith és Mr. Dark ha esetleg be szeretnének avatni beszélgetéseik mély mondandójába, mely minden bizonnyal fontosabb a tananyagnál csak tessék, füleink teljesen nyitva állnak - tette csípőre a tanáriasztal mögött bal karját tekintélyt parancsolóan. - Éppen magáról beszéltünk - vigyorogtam kajánul felé. A félelme, hogy elszólom magam tökéletesen vegyült a szemtelenségemből eredő idegességével, mely egy tökéletes negatív hullám ötvözetet alkotott. Ajka alig láthatóan megremegett, tekintetében szétterjedő düh szinte perzselt, pofátlan vigyorom pedig csak rátett egy lapáttal. - Valami frenetikusan áll magának ez a szoknya. - Jézus, ez már kezd kiakasztó lenni, Dean. Kire nem hajtottál még rá? Az igazgató a következő préda? - pofátlankodott bele egy barátom mellől érkező hang. Érdekfeszítő, "vajon melyikünk adja fel hamarabb?" szemezésem megszakítva drága Miss Fish-el, odafordultam és nem telt bele sok idő, míg Lucie lenéző mustrálásával találtam magam szembe. Rágóját unottan csattogtatta bal fülébe diszkréten behelyezett fülhallgatójából szóló dal ritmusára és egyszer engem észrevéve csak "ezt nem hiszem el" stílusban csóválta meg a fejét. - Téves - húztam számat gunyoros vigyorra -, az igazgató sajnálatos módon férfi, én pedig valamilyen oknál fogva kerülöm a seggbekukit. - Elég! - ordította a drágalátos Rebecca Fish, de szemeiből az ezúttal sugárzó feszültség szinte elsöpörte korábbi dühfoszlányra utaló pillantásait. Valósággal lángolt az idegességtől, amit sajnos be kell vallanom, én valami ritka mód élveztem - Az igazgatói irodába, mind a hárman, most! A legfelsőbb apatikusságot megszégyenítve tápászkodtunk fel, de Becca édes csaknem hagyott minket távozásunk előtt egy utolsó döfés nélkül. Méregtől perzselő szemeit Luciera vetve mordult fel. - Hé, fekete csaj! - mire az addig az ajtó felé tartó lány kérdőn fordult meg. - Azt a füledből azonnal húzd ki és a rágógumi helye is azonnal a kukában van, köszönöm. - Lucie Jones - nyújtotta kezét bizonyára baráti kézrázásra várva, lefagyaszthatatlan vigyorral arckifejezésén. - Miss Jones, óhajtaná kidobni azt a borzadályt? - kérdezte ironikus módon felvett bájjal hangjában, majd pillantott Lucie kinyújtott kezére, melyet azonnal vissza is húztak. - Lehet én értelmezem félre, de ha most küldött ki óráról akkor nemigazán van beleszólása mit csinálok, mivel gyakorlatilag itt se kéne lennem - tetetett komolyabb elmerülést velős és fontos filozófiai elmélkedésébe. - Most már tényleg kifele, mind hárman. Smith, törölje le azt az ádáz vigyort a képéről! - fordult ki magából drágalátos tanárnénink és ujjával idegesen az ajtó felé mutatott, "mind meghaltok" tekintettel. Egyszer kiérve Jonathan halk kacajt hallatott és cinkosan összepacsizott Lucieval. Az utóbbi utána összeráncolt szemöldökökkel fordult felém és még fülhallgatóját is hajlandó volt elrakni, de mikor szóra nyitotta volna száját közbeszóltam. - Oh, hogy az én tiszteletemre kiveszed? Igazán nem kellett volna. - Álmodozz még egy keveset - nézett rám lesemmisítően -, ezzel a szarral nem hallok. - Üres duma - legyintettem. - Nos, kedves Dean, mégis mi a faszért kezdtél ki a tanárral? - tette fenyegetően csípőre kezeit. - Hogy kikezdett? - nevetett fel Jonathan. - A kefélés neked mióta kikezdés? - Mi a fasz?! - döbbent le teljesen. - Te hülye vagy?! - Nem tudtam, oké? Most nem kell lerohanni - emeltem fel kezeim védekezően. - Reménytelen vagy - csóválta meg rosszallóan a fejét Lucie, majd megfordulva követte az addig igazgatói iroda felé indult szőke barátomat.
***
Mr. Parker irodája mindig is nyugodt volt, az öreg lelkivilágát teljesen tükrözte a bohókás, de az időtől megporosodott könyvespolc, a rendezetlen, de mégis tiszta küllemet sugárzó íróasztal és legvégül az elmaradhatatlan bekeretezett képsorozat a falon, melyek szájtátian lifegtek gazdájuk nyaralás fotóit magukba zárva. Maga az ember egy jó sok évet leélt, vidám hangulatú sosem megházasodott férfi, ki hiába van szigorúnak behirdetve igazából egy légynek se tudott volna ártani.
Nők előre jogon Lucie lépett be legelőször, amire az igazgató azonnal felemelte temérdek évkezdési papírmunkája közül fejét. Azok közé a maroknyi ember közé tartozott, akik tényleg tudtak lényeink létezéséről, gondosan titokban tartották és néhány zűrös esetben segítőkészen húztak ki a csávából.
Amint megpillantotta a lányt azonnal felvillanyozódott tekintete, nem kis idő elteltével pedig azonnal előtte is termett.
- Áh, Miss Aylworth, elnézését kérem, hogy a reggel nem tudtam személyesen fogadni, mint új diák, de sürgős elintéznivalóm támadt - kezdte nyájasan, minket megpillantva pedig kedvesen biccentett.
- Hogy a...? - döbbent le teljesen Lucie.
- Tud mindenről, sokat köszönhetünk neki - világosította fel rögtön mellélépve Jonathan.
- Na, és minek köszönhetem látogatásukat? - kérdezte egyikünkről a másikra pillantva Mr. Parker.
- Dean kisebb összetűzésbe keveredett Miss Fish-el... - kezdte volna a beavatást azonnal szőke barátom, de a férfi csak nevetve behunyta szemeit és kezeivel leálljt mutatott.
- Első nap van, hagyjátok, menjetek vissza nyugodtan órára, majd elrendezem - intett nyájasan az ajtó felé, a többiek pedig azonnal meg is ragadták az alkalmat. Vetettem egy utolsó pillantást az addig helyére visszaült és újra papírmunkájába csöppent Mr Parker-hez, majd én is távoztam.
- Hát ezt lerendeztük - hüledezett Lucie egyszer kiérve. - Mindig ilyen?
- A kiváltságosakkal - nevettem fel és zsebemből előhalászva telefonom az órára pillantottam. 9:50 és nekem valahogy pokolian nem volt kedvem visszamenni órára. - Na én lassan megyek is, Nate, edzésen - rendeztem le a búcsút és a lépcső felé megindulva hátulról intettem egyet. Berögzült köszönésmód, csak egyszer lecseng majd.
A parkolóban kocsim felé tartva addig a kezemben szorongatott készülék váratlanul megszólalt, így kulcsaimon a nyitás gomb megnyomása után fel is vettem.
- Ki vagy? - szóltam bele sürgetően.
- Az apád - szólt vissza a régről ismert érdes, mély hang, bennem pedig szép lassan állt meg az ütő. És nem, valahogy nem a Star Warsban elsütött béna poén miatt.
← Newer Post
Older Post →
|