|
Dióhéjban
Archívum Kredit Kód innen, de az átformázása teljes mértékben saját munka.
| 1. évad 1. rész - "Költözés"  Unottan fordultam be a kisváros utolsó utcájába, naplementekor igen fáradtan nehézkes vezetni, pláne mellettem a bátyámmal, ki be nem fogta száját, Ericcel és öcsémmel mögöttem, ki durcásan zenelejátszóján pötyögött, Felixxel. A kocsikerék csikorgása jelezte, hogy megérkeztünk az amúgy is messze lévő elzárt utca legutolsó házához, nagyanyánk szerény tulajdonához, mely hivatalosan is Reycall végét jelenti. A régies kinézet tükrözte a hely nem mai származását, házai kerítés nélkül szinte elhagyatottan hagyták a kellemes nyári szellővel kecsegtetni rozogaságukat, ami szerintem eléggé kívánatossá tette az egész jellemét. Kiskoromban imádtam ide járni, ám szüleink halála után, pontosan 7 éve, mikor 10 voltam, abbahagytam, tesóim viszont továbbá is népszerűsítették nagyanyánk meglátogatásainak számát. Kevés emlékkel meggazdagodva történt, hogy én teljesen idegenen érkeztem az új környezetbe, márpedig most már biztos volt a tény, hogy itt fogunk lakni, legalábbis Felixxel, Eric szeptembertől egyetemre szándékozik menni. A ház előtt egy hosszú szőke hajú nő integetett kocsink felé, semmiféle emlék nem jött fel, így hagytam képzelőerőmet nagyanyánknak titulálni őt, mely utólag kiderült, igaznak is bizonyult. Tekintetem a szemközti házra siklott, mely viszont eltért a többitől, a kerítéssel rendelkező luxusszálláshelynek kinéző villaszerűség előtt egy fekete Ferrari, mellette pedig egy szintén fekete Lamborghini parkolt. Nemcsak a két járgány, de maga a ház modernsége nem illett egy ilyen kisvárosba. Tisztára mint a gazdag, puccos réteg egy elcsépelt, amerikai tini drámában. És e kijelentésem nemcsak a mi szegénységünkön alapszik meg. Először Eric pattant ki, majd pedig Felix tápászkodott fel, végül én kászálódtam ki a mi szegényes, rozoga kocsinkból. Körülpillantgattam és újra a velünk szembelévő házon telepedett le a szemem. A lépcsőkön ücsörgő ide-idepillantgató fiút vettem észre, ki nyugodtan iszogatott egy üveg Vodkát, miközben egy barna hajú lány a fülét piszkálgatta, bizonyára barátnőjéét. Bár elég kétséges, hogy ember több figyelmet mutasson az újonnan érkező kocsira, mint szerelmére, kinek szeméből inkább szomorúság tükröződött mint öröm, hogy nyár van és barátjával lehet. Mikor észrevette, hogy hosszabb ideje bámulom őket, félénken rám emelte pillantását, majd gyengéden, szomorkás arccal súgott valamit a fiú fülébe, melyre felállt, lerakta az üveget a lány mellé, intett neki egyet, hogy maradjon és megindult felénk. Felhúzott szemöldökkel fordultam el előlük, Felix lenéző nézésével találtam magam szembe, de fittyet sem hányván rá, Eric példáját követve üdvözöltem a nagyanyánkat, ki éppen bátyámat ölelgette. Mikor észrevette közeledésemet, elengedte a fiút, aki elmosolyodott és helyet hagyva nekem, megláttam a mély döbbentséget képén. - Lucie, te vagy az? - nézett rám meghökkent arccal, szemei köré apró ráncok telepedtek le, ám őket is le-fel emelgette kinézetemen, mely egyik főokozója lehetett mélységes meglepődésének. - Tudtommal igen - néztem rá furcsán. Az arca, riadt tekintete, sőt hirtelen görbe testtartása is kinézetem morbidságára utalt. Mellettem Felix gúnyos mosollyal tette zsebre zenelejátszóját, afféle "na nézzük csak mi fog ebből még kisülni" arckifejezéssel. Füstös smink, fekete hosszú haj kiengedve vállamra, Doc Marten's, szaggatott harisnya, testhezálló fekete miniszoknya, megkoronázva egy Slipknot pólóval, ezernyi bőrkarkötővel és egy halálfej nyaklánccal. Csaknem lehet ez olyan borzasztó! - Jó téged újralátni - erőltetett mosolyt arcára, majd a mellettem ácsorgó öcsém láttán igazira húzta száját és megölelte őt. Egyetlen adoptált gyerek lévén, mind efféle kínosnak bizonyuló jelenetet megszoktam, nem kell aggódni, de eddig sosem mentek a dolgok félelmet keltő kinézetemből kiindulva, ezért különbözött ez a többitől. Miután Felixet is üdvözölte, mögém tekintett és az általam teljesen elfelejtett Vodkás srác felé nézett, mire mindhárman odafordultunk. - Áh, Dean, drágám. Ők itt az unokáim - mutatott ránk, egyenként bemutatva. - Eric, Felix és Lucie. Legyél olyan szíves bemutatni nekik itt a környéket, az itteni fiatalokat, hogy ne unatkozzanak. Megtennéd, édeském? A fiú nem reagált különösebben, félmosollyal arcán, zsebre tett kezekkel és flegma tekintettel pasztázott minket, nem különösebb figyelmet szentelve feladatára. Az ajtóban álló családtagomnak számító nő sarkon fordult és egy zavart "Hozzátok majd be a csomagokat" kiáltással el is intézett minket, faképnél hagyva a teljesen ismeretlen, Vodkás sráccal. A már-már kínosnak számító csendet Felix piszkáló beszólása szakította félbe. - Már a saját nagyanyánk is fut előled. Még csak a drog problémáidról kéne megtudnia, ajaj - nézett rám. - Menj anyád picsájába, oda - kapott tőlem két felhúzott szemöldököt és nyúltam zsebembe elővenni cigis dobozomat, majd a másikba öngyújtót keresve. Míg én öngyújtómat kerestem, Eric szinte nekirohant Deannek, ki addig nyugodtan ácsorgott, végignézve rövid, öcsémmel folytatott eszmecserénket. - Haver, de rég láttalak - kezdett bele bátyám és következett a megszokott pacsi, pacsi és egy fél ölelés, fiúk módjára. - Nagyon hiányoztam? - húzta gúnyos mosolyra száját Dean. - Alig tudtam nélküled élni, na de mindegy. A húgom, akiről sokat meséltem, és öcsém, akit ismersz és úgyszintén róla zengett ódákat - mutatott ránk. - A geci jó fej büdös nagy kurva? - méregetett szemével, perverz vigyorral arcán, összeszedvén a két testvéri féltől hallottakat jómagamról. - Vodkás srác? - kérdeztem vissza, csipkelődő mosolyra húzva számat, befejezvén öngyújtóm keresését és kivéve zsebemből, odanyújtottam neki szabad kezemet, bemutatkozás céljából. A fiú nem habozott, barna tekintetét az enyémbe mélyesztve, lassacskán meghajolt és ahogy régi filmekben, még mindig engem nézve apró puszit nyomott rá. Miután befejezte tettét, az utca másik oldalára vetettem pillantásomat és a még mindig ott ücsörgő lányra tekintettem. Mély megvetés, szomorúság ült arcán, félénken nézett rám, majd zavartan leemelte szemeit rólam és hirtelen a föld is érdekesebb látványnak tűnt számára, mint minket nézni. A mellettem lévő Deanre pillantgattam, de ő ugyanolyan flegma stílusban tekintett hol rám, hol barátnőjére, nem nagyon izgathatta ezzel mégis kinek az érzelmeit bántja meg. - Legalább idehívhatnád - tettem szóvá mi is bökte valójában a csőrömet, mire Dean rám vetette becses tekintetét, de a szemébe lévő pupilla furcsán teljesen összehúzódott és egy vörösnek mondható fény szaladt rajta végig. Félelmetes látvány volt, picit vissza is vettem mérges hangnememből, a fiú viszont sejtelmes mosolyra húzta száját. - Félsz? - Na ezt mégis honnan veszed? - tetettem a magabiztosat, mégis olyan érzésem volt mintha átlátna rajtam, sőt nem csak azt tudná mire gondolok, hanem pillanatnyi hangulatom sem rejtett előle. - Túlságosan átlátszó vagy - vonta meg a vállát, gunyoros mosollyal indult meg, zsebre tett kézzel a házuk felé, ahol a még mindig lépcsőn ücsörgő vágyakozó tekintetével lehetett találkozni. A fiú megfogta Vodkás üveget és bement a házba, a lány pedig egy utolsó pillantást vetett ránk és követte példáját. - Na, ez kínos volt - méregetett Eric, majd hozzátette. - Dean egy perverz narcisztikus bunkó állat, ne is törődj vele. A lánynak és neki pedig nem adok még pár napot, na de menjünk be - bökött a ház felé és meg is indult a kocsi felé kivenni a csomagokat. Immáron megrakodva léptünk be az enyhén rozoga házba. A kívülről igen kicsinek tűnő épület, belülről elég tágas volt, a küszöbről már a nappalit lehetett észrevenni. Egy elég régi, mára elhasznált barna kanapé ácsorgott egyedül a szoba közepén, mögötte a falnak támasztva két gazdagon megpakolt könyvespolc, egyszerű fehér, néhány helyen koszos repedéssel megáldott fal. A tv ódivatú kis fa komódon állt, mögötte hatalmas doboz, hát nem egy plazma tv. A mellette lévő helyiség a konyha volt, étkezővel együtt. Rozoga asztal, kissé használt, tele karcolással, előtte pedig öt szék szépen köré helyezve. Nagyanyánk hatalmas mosollyal fogadott, a sütő előtt ácsorgott, és amint megpillantott minket azonnal az emeletre vezető lépcsőhöz tessékelt. Ez sem volt új, minden egyes lépésünknél hatalmasakat recsegett. Amikor felértünk az emeletre, egy keskeny, hideg folyosóba találtuk magunkat mindkét oldalról két-két szobával és eggyel a folyosó végében, távol mindegyiktől. Nagyanyánk, avagy Kelly megmutatta a fürdőt, balról második ajtó és a fiúk azonnal elfoglalták a jobboldali két szobát, így maradt nekem a kirekesztett egyedülálló szoba. Amint benyitottam, lepakoltam csomagjaimat, majd fáradtságom miatt hamar el is terültem az ágyon. Ez se tartott sokáig, hirtelen ötlettől vezérelve felkeltem és körülnéztem újdonsült szobámban. Fehér falak, egy régies fekete vaságy, megterítve egyszerű vajszínű takaróval, apró fekete csillagokkal rajta. Két hatalmas rozoga, régi, már eléggé koszos ablak terült ki az utcára, közvetlenül mellette pedig egy elég nagy íróasztal, tükörrel felette és végül a szekrény, mely elég termetesnek bizonyult, az egyik falat teljesen elfoglalta. Talán a szegényes házban ez a szoba számított a legszebbnek, még ha ez is elég átlagosnak, sablonosnak bizonyult. - Tetszik? - jött be Kelly az ajtón, mire aprót bólintottam megszeppenve. - Még régebben az any.. a lányomé volt. Belülről reméltem, hogy te fogod ezt kiválasztani. - Értem. Szép szoba - válaszoltam, de belülről mégis fájt, hogy ennyire nem képes elfogadni teljes mértékben rokonának, sőt még külsőmről is ítélkezik. Elvégre mégis ő az utolsó "hozzátartozónk", aki él és nem taszít el magától. Még egy darabig körülnézett a szobában, sóhajtott egyet, végül kiment. Úgy döntöttem ideje a szobát a sajátommá tenni, ezért elkezdtem táskámba kutakodni, elővéve pár CD-t. Na jól van, elővettem a százas lemez csomagomat és szépen az íróasztalra öntöttem ki tartalmát, amitől máris szebbnek nézett ki az egész helyiség, vagyis na, Luciesebb lett. Egy második hosszas turkálás után táskámban, rendezetlenül összehajtogatva emeltem ki pár posztert. Óvatosan szedtem őket szét, majd cellux segítségével egyet az ágy felé, egyet a tükör mellé és az utolsót a szekrényre ragasztottam. Büszkén tekintettem körbe, immáron pár elemmel sikeresen saját stílusomra formáltam a szobát, vagyis egy részét. Úgy döntöttem a vezetés kellően kifárasztott, így fogtam az íróasztal előtti széken lévő törülközőt és megindultam a fürdő felé, venni egy igen lenyugtató zuhanyt. Mikor benyitottam elég zord látvány fogadott. A kis helységben jobban meglátszódott a szegénység, pénzhiány, mint bármelyik másikban, kopott csempe, régies színekben, pici zuhanyfülke, néhol elszakadt függönnyel és koszos szőnyegekkel. Nem vagyok az érzelgős típus, úgy érzem ezt sokszor fogom még magamban elismételgetni, de összeszorult a szívem. Sosem éltünk luxusban, sőt nagynénénk se keresett milliókat, de mégsem szűkölködtünk semmiben, ezáltal nyugodtan adhatott volna egy kicsit is Kellynek, ki egyedül nyomorgott itt, elvégre a lánya, kötelessége lenne. Betuszkoltam az apró mosdóba a törülközőt, majd megvizsgáltam a zuhanyt közelebbről is. Korrekt állapota miatt, azonnal le is vetkőztem és magamra engedtem a vizet. Kint felőlem lehet akárhány fok, tűzhet a nap, akkor is kizárólag forró vízzel zuhanyozom. Most se történt másképp, hagytam az égető vizet végig folyni testemen, hagytam gondolataim cikázó megfogalmazásait egybekelteni, hagytam egy teljesen új világ megnyitását beteljesedni. Mindezt egy hangos kiáltás szakította félbe. - Lucie! Elhasználod az összes meleg vizet, kérlek - üvöltötte be Kelly, mire gondolataim rejtélyes mélységéből kizökkentve teljes erőből lecsaptam a csapot, felakasztottam a zuhanyt és a függöny elhúzásával törülközőmért nyúltam. Kissé zabos voltam e rideg félbeszakításért, de idővel be kellett látnom ha ilyen a helyzet, nem tehetek ellene semmit. Törülközőbe csavarva osontam vissza szobámba, ruháimmal kezemben. Bőröndömet egy hatalmas durranással emeltem fel az ágyra, majd körülpillantgattam tartalmában. Felül egy egész DVD bolt tartalma terült el, ruhailag semmi jót nem ígérgetett, így felvettem az utazástól kicsit bekoszolódott ruháimat és le is mentem. Kelly és két testvérem az ebédlőben valami sütit falatozott, Eric azonnal engem is megkínált vele. Hülye lettem volna nem elfogadni a browniet, ezért egy laza "Majd jövök" odavágásával és két Kelly által sütött gyönyörrel meneteltem ki az ajtón. Az utcán még mindig naplemente fogadott, így úgy döntöttem körülnézek. Elindultam a tág utcán, melyet egész végig házak szegélyezték, de egytől-egyig elhagyatottnak tűntek, mondhatni egy lélek sem díjazott meg jelenlétével. A második brownie emeltem éppen számhoz, mikor reccsenést hallottam magam mögül. Nem vagyok ijedős típus, simán betudtam egy madár szökdécselésével. Mikor az utolsó falatnál tartottam, a hang újra felcsendült, kezdtem azon gondolkodni talán lehetséges-e, hogy követnek. A biztonság kedvéért kérdőn pillantottam hátra, mikor pedig egy méterre a hátamtól egy fekete hosszú kabátot viselő lényt véltem felfedezni szemeim elkerekedtek és teljesen megfordultam. Szemtől szembe álltam a fekete kabátos egyeddel, melynek akármilyen áhítattal próbáltam szemébe nézni, hosszú arcát teljesen eltakaró csúcsos kapucnija miatt lehetetlenségnek bizonyult. Az illető elindult felém, vagyis mondhatni lebegett, lábát nem nagyon vettem észre. Enyéim valósággal legyökereztek, de valami mégis azt súgta itt az egyetlen egy ésszerű megoldáshoz erősen szükségeim lesz rájuk.
Futnom kell.
← Newer Post
Older Post →
|